Skip to content

Opening book details…

Can I read Sasok szárnyán on EtoBox?

Sasok szárnyán by Ken Follett is a work of fiction available to read on EtoBox.

What is Sasok szárnyán about?

Idő: 1979-80 tele, a színhely Teherán, illetve Texas, aztán még Isztambul és Törökország isten háta mögötti vidékei. A téma egy nem mindennapi akció: egy amerikai milliomos, az EDS cég vezetője elhatározza, hogy ha kell, tűzön-vízen át hazahozatja két beosztottját, akiket minden elfogadható indok nélkül börtönbe zártak Iránban. Hiába kéri a hadsereg, az állam, az elnök segítségét, hiszen ők azzal vannak elfoglalva, hogyan küldjék haza több ezer más emberüket a forrongó ázsiai országból, ahol a sah napja leáldozott, s Khomeini készül átvenni a hatalmat. Az akcióra tucatnyi terv születik, végül mégis egy tizenharmadikat kell megvalósítani, mert a forradalmi helyzet napról napra változik. A mentőcsapat lázas sietséggel röpköd Iránból az Egyesült Államokba, onnan Törökországba és vissza, állandó feszültségben - amelyben persze az olvasó is részesül. Follett megannyi kitalált sztori után most azt bizonyítja, hogy a dokumentumregény műfaját is mesteri szinten műveli.

Who reads Sasok szárnyán?

It is typically read by readers looking for immersive, entertainment-first reading.

Common subject areas: fiction, literature, genre fiction.

Author
Ken Follett
Publisher
I. P. C. Könyvek Kft.
Published
1990
Language
HU
ISBN
9789637930003
Category
work of fiction

More by Ken Follett

Browse all works by Ken Follett

Similar books