Opening book details…
Can I read Az Időutazás Tegnapja on EtoBox?
Az Időutazás Tegnapja by Brandon Hackett is a work of fiction available to read on EtoBox.
What is Az Időutazás Tegnapja about?
A legtöbben úgy tudják, hogy csak az első időgép működésbe lépésének pillanatáig lehet visszautazni az időben: ez a nap az időutazás napja. Csakhogy létezik egy másik időtechnológia is, amely ennél a napnál jóval korábban került a Földre egy fejlett, idegen civilizáció jóvoltából, akiknek sikerült kijutni a saját időfolyamuk összeomlásából, de ezért súlyos árat fizettek. Az időutazás napja eseményei után másfél évtizeddel Rebeca Szatosi ennek a technológiának a segítségével elindul a múltba, hogy találkozzon édesapjával, az időben eltűnt fizikussal, és ezzel akaratlanul is olyan események láncolatát indítja el, amelyek az emberi civilizáció jelenének, jövőjének és múltjának megsemmisüléséhez vezethetnek. Beregi Bálint, az időutazás feltalálója fiatal önmagával együtt dolgozik az időutazás természetének megértésén és az időfolyam összeomlásának megállításán, de még úgy sincs nagy reményük a sikerre, hogy összefognak egy 20. századból kiemelt tudóscsapattal, köztük Albert Einsteinnel és Neumann Jánossal. Az idő túl gyorsan fogy, ráadásul a Maxwell-démonoknak nevezett idegen civilizáció, valamint a Haugen-dimenzió mikrouniverzumában, egy paradoxon-technológia révén létrejött poszthumá
Who reads Az Időutazás Tegnapja?
It is typically read by readers looking for immersive, entertainment-first reading.
Common subject areas: fiction, literature, genre fiction.
- Author
- Brandon Hackett
- Publisher
- AGAVE KÖNYVEK KIADÓ KFT.
- Published
- 2015
- Language
- HU
- ISBN
- 9786155522123
- Category
- work of fiction
- Subjects
- Fiction
- Rating
- 4.48 / 5 (42 ratings)
- Updated
- 2026-03-14
More by Brandon Hackett
Browse all works by Brandon Hackett
